Claudel – Éjforduló

[...]
                          Mesa

Mit vétettem? Miért vagy ilyen velem?

Nem mondasz semmit, mintha már nem is léteznék.

Ah, a halál völgyében is megismerném az én egyetlenem! Ysé! Ysé!

Nem hallod, hogyan szólít hangom? Mit vétettem, Ysé?

Mit vétettél? Mit vétettem, vasszívű? Beszélj, mit panaszolsz fel nekem? Mivel érdemeltem meg

Ezt? Van valami, amit nem kaptál meg? Mondd, mit vontam meg tőled!

Testem, lelkem,

Lelkem, hogy azt tégy vele, amit akarsz, a lelkem, mintha az enyém lett volna, és elvetted,

Mintha tudtad volna, mi is az.

És ha elküldtelek is, tudod jól, hogy muszáj volt.

És te magad is ezt mondtad, hiszen De Ciz távol volt, s mindent elrendeztünk volna.

És csak néhány hónapról lett volna szó, és utánad jöttem volna.

Ó, azok a hónapok! Nem tudtam, hol vagy, és egy szó sem jött tőled, kegyetlen!

De most közlöm veled, hogy Ciz meghalt, és elvehetlek feleségül.

És szerethetjük egymást titkok és bűntudat nélkül.

Mi az! Már nem hallasz? Ysé, igaz ez? Ysé, már nem szeretsz? Iszonyú levelet kaptam!

Nem, Ysé, nem hiszem el! Nem, szívem, nem hiszem el! Nem, lelkem, nem hiszem el! Nem, nem, ugye nem?

Ah, és különben is mindegy, és feledek mindent, és semmit sem akarok tudni!

Hisz megvagy végre, és a kedvesem vagy te, csak jöjj, és én visszafogadlak, és a szívemből ki tudna kiragadni?

Kelj fel, és megmentelek, megmentem Ysét a haláltól, mert látod, ide is eljöttem érted.
[...]

Részlet Paul Claudel: Délforduló című drámájából, L'Harmattan–KRE, 2015.

Apollinaire – Que vlo-ve

        Zamrinnak min’ nêty lâba hô,

          S fili is azzosz fokhatô

          Bâr seklikya sütêt,

          Sütêt, akâr a zên.

                   *

                              …Dgyon êk!

          Butsusz e tsâk, amey kapok,

          Mett hâziban, hoty yâttam ên,

          Utôlsa vôt e maynapon.

Részletek Apollinaire Que vlo-ve című elbeszélésének magyar fordításából, a teljes szöveg a Látó 2013/7-es számában olvasható.

Laclavetine – Utolsó pohár

  

Késői szüret

Francine óvatosan letette az éjjeliszekrényre a tálcán csilingelő poharakat. Egyenként fehér kendőbe csavarta az öt palackot, eltakarva a címkéjüket. Az egyik pohárba egy kis bort töltött, szemügyre vette az éjjelilámpa fényében remegő rubint, megpörgette, beleszagolt, az apjának adta. Az öreg pedig, aki meredten és fakón ült az ágyban, behunyta a szemét, orrát a pohár fölé tartva.

Azonnal felismerte a bort, amelyet 1986-ban készített: egyik legkedvesebb sikere volt. Bár abban az esztendőben a hideg és nedves tél után későn fakadt a szőlő, júniusban a virágzás tökéletesnek mutatkozott. Szeptember végén kiadós esőzések voltak, és a legrosszabbtól kellett tartani: a merlot-tőkéket kezdte megtámadni a rothadás. Szüretre viszont kisütött a nap. Az öreg Méroueix látta maga előtt, ahogy a duzzadt szemek belecsorognak a fogadógaratba: ritkán adatott meg neki, hogy a termés ennyire színes, ennyire tanninos, ennyire vidám legyen.

Nem kóstolta meg a bort. Tudta, hogy még túl erős, talán egy kicsit durva is: az ilyen nagy bort félre kell tenni Francine gyerekeinek az esküvőjére. Az illatával már amúgyis betelt. Az ő életéből sem maradt más, mint illékony aroma, régi örömök emléke, amely szertefoszlott a levegőben.

Némán biccentett. Francine levette a kendőt. Tényleg az az avítt, kissé komor címke volt, amire számított, és aminek a modelljét sohasem akarta kicserélni. A következő két bor már nehezebben ment. Francine egy vékonyka, kissé ingerlő szagú 84-est választott, amit 87-esnek vélt; majd egy másikat, amelynek erőteljes bukéja, benne pirítós, kávé, cukrozott gyümölcs ízeivel, olyan hévvel robbant az orrában, hogy egy pillanatra zavarba jött. Beszívott fél kortynyit, felismerte a 82-es napfényt. Francine anyja még élt: ez volt az utolsó szüret, amelyen ott volt. Még éjjel is fújt akkor valamilyen perzselő déli szél; a kádakban harminckét foknál is magasabb volt a hőmérséklet. Mintha valami részeg pezsgés hevítette volna a testet és lelket is. Előjött a nyár minden illata: a száraz földé, a melegtől megfonnyadó szőlőleveleké, a kissé savanykás nagy konyháé, ahol a papírcsíkon legyek csillogtak.

Ezt mind itt kell hagyni.

Francine-t itt kell hagyni.

A lány elvette kezéből a poharat. Az öreg felrezzent, úgy nézett rá, mintha először látná.

– Most már pihenj. Kifárasztod magad.

Megingatta a fejét. Folytatni akarta.

A következő bor bosszantotta. Bizonyára pomerol, de nem tudta, melyik pince. Gyanakvóan sétáltatta orrlikát a pohár fölött, szagolt, szimatolt, figyelt… Legalább húsz éves bor, ez biztos. Melankolikus aromák, avar és szarvasgomba, ilyet sem fog többé szívni.

Benedvesítette ajkát: kész tökély – a világ egy pohárban. Minden íz egy csokorban, mindegyik finoman kiválik, mint a paradicsom képe a megsemmisülés előtt.

– Nem tudom. Talán 59. Lalande vagy pomerol. Azt hiszem, nem tőlünk való…

A hangja még tompább lett, a tekintete merev.

– Nem találod ki? nem olyan távoli. 61-es. Barnabétól, a Clos-Martin. Kaptam tőle egyet a születésnapomra három évvel ezelőtt…

Az apja a fejét csóválta, csettintett a nyelvével.

– Jól megfogtál. Ez a Barnabé, hidd el nekem, 61-ben sem ivott mást, mint vizet. Nyavalyás cukros, mi?… – A szeme sarka egy pillanatra tréfálkozva megcsillant, majd hátrahajtott fejjel hosszat sóhajtott.

Az utolsó pohárba Francine fehéret töltött. Amikor az öreg felemelte, hogy a lámpa fényében szemügyre vegye a bort, ámbra és méz csillogása futott végig a kezén.

    Elakadt a szava. Úgy érezte, mintha az élete is eltűnne ezzel a csillanással, ezzel a régi arannyal együtt. Kóstolás nélkül is ismerte a bort. Tudta, miért ezt választotta a lánya.

1955-ös loupiac volt, ekkor született Francine. Arthur Méroueix loupiaci lányt vett feleségül, Louise Capdeville-t, és vásároltak hat palack bort ebből az évjáratból, majd megfogadták, hogy félreteszik nagy alkalmakra.

Egy palack a lányuk elsőáldozásán. Egy bérmálkozáskor. Még egy a jogosítvány megszerzésekor.

Meg egy negyedik Louise torán 83 februárjában.

Visszaadta lányának a poharat. Nem tudott beleinni. Francine elvette a poharat, a szájához vitte, és kiitta lassan, vég nélkül, apró, késleltetett kortyokban.

Az öreg nézte, ahogy issza. Kint csonttá fagyott az éjszaka. A kutyák elhallgattak.

Részlet Jean-Marie Laclavetine Késői szüret (Vendanges tardives) című novellájából.

Lehermeier/Dautremer – Részletek egy szerelem-könyvből

A dzsungel
hatalmas
szoba
rend nélkül.

Dzsungel

királylány

Dzsungeli Lilián királylány udvara sok fura

és különös alattvalót számlál:

van ott majom, kígyó, zebra, tigris, gepárd és párduc.

Amikor ki akar mozdulni, Dzsungel királylány egyik fáról a másikra szökell

gondosan összefont liánok segítségével, hisz ez mennyire elegáns!

Ruhája pompás leopárdbőr,

s ha késő este ágyba dől,

madárpókszőr inget ölt.

A híres fejzsugorító jivarók készítették

csontból a koronáját, kissé kicsi ugyan,

de szerinte őt ez karcsúsítja.

Esténként a fákon beszélget

kebelbarátnőjével, Banáni Tereferkával.

Olyan királyfit

keres, aki

nem szédül,

és díjazza

a termeszpörköltöt,

a vöröshangyapürét baziliszkusszal

(egy kevés gyökérolajjal ízesítve, nyam-nyam,

de finom!) meg a rablóhúst kakaduból.

Ropogósra sült friss

penészgomba-körettel pompás

tarka, mutatós fogás

vendégek számára…

Édes szó, őrült szó, apró szó, trágár szó, jó szó
vicces szó
kedves szó
kisbogaram szó.

Etjelke

királylány

A vacsorák vagy a bálok végére érve

Etjelke Lenke királylány alatt már porzik is a márvány

lépcsőzet ezer foka, mi felvezet a könyvtárába.

Elolvas mindent, amit talál, legyen az történet,

vers, filozófia, regényben szerelem avagy ármány.

Saját múltját, az életrajzát ő is írogatja

(eleddig három kötetre rúg,

ötszázötvenhét oldal mindenik).

Keresi, hol az az optikai találmány,

amellyel a szeme sohasem fárad el.

Álma fejezetekre osztani a napokat,

s minden esetben címmel ellátni azokat.

Rímeket áraszt, versben beszél,

kívülről fújja a szótárat.

Fabéta

királylány

Anna l’Fabéta királyjány kírájján nagyó ketvezs de

fan ety nagy goggya: míden szoba híbát elyt ammit lejir.

Ugyanannak maradni másutt,
ez változtat meg mindent.

Jávai Csacska

királylány

 

Tengersok nyelvet használ:

az anyanyelvét, idegen nyelveket,

élő nyelveket, holt nyelveket,

sőt a jelnyelvet is.

Folyékonyan társalog franciául és angolul, németül és héberül,

afgánul és albánul.

Mi több beszéli az oroszt és a poroszt,

meg a csűrt-csavart osztrák-magyart,

a kínait és a jávait.

Legyező: A legyező igen hasznos jószág. Lehet vele szavak nélkül is beszélgetni. De leginkább, mert a szelében titkokat lehet suttogni. Innen a kifejezés: megszellőztet egy titkot.

Ne feledjük a szanszkritot,

mit ír ott, nem titok,              

a latint, elzászit

és az indiánok nyelvét.

Konyít valamennyit

az alánhoz és a katalánhoz,

könnyedén ír

spanyolul és mongolul. A verlán, az irán,

az azerbajdzsán tájszólások mind a kisujjában vannak.

Ismeri az orosz igeragozás összes csínját-bínját,

a berberek nyelvtanát, a lapp nyelvben használt

névszók esetét. Magas diplomáciai funkciókat tölt be.

Királyi nagykövet, minden udvarban a királylányok

nemzetközi szóvivője.

Amikor felejtek, egy gondolat
bújócskázik
mélyen bennem.

Amnézia királylány

Elkésik a randevúkról, egyetlen vonathoz sem ér oda soha időben,

és egy héttel hamarabb vagy három nappal később megy el az előadásokra.

Jellegzetes vonása, hogy mindent elfelejt:

kicsoda ő, kicsoda ön, mit fog csinálni, és ön mit keres ott.

Nincs emlékezete, ahelyett egy nagy fekete lyuk tátong.

A családhoz tartozik még

Hamupipőke. Annyira szeleburdi volt, hogy nem is hallotta, amikor az óra

elütötte az éjfélt, ezért a hintója tökké változott, a ruhája pedig cafattá.

	Figyelem Ne felejtsek el arra gondolni, hogy jusson eszembe emlékezni

Süsü királylány Teljesen gyagya, megtehet bármit. Országa olyan, mint ő: zizi, lakosai a jámbor lököttek és a tökkelütöttek.                        Náluk semmi sem forog körbe, minden zavaros, összekevert vagy ttotídrof. A szülők készítik el a házi feladatot, és a gyerekek nézik késő estig a tévét. A fiúk járnak ruhában, és a lányoknak van szakálluk, a kutyák pedig pórázon sétáltatják a gazdit. A szépek ott csúnyák, a csúnyák meg szépek. Undorítónak lenni náluk erény, hazudni annyi, mint igazat mondani. Találomra Eszement király felesége lett.

Nemegész királylány Nemegész királylány, mint neve is mutatja, darabokból áll, össze- -vissza szanaszerte.

Az állatok különféle népek.

Etióp madárpók:

Ősidőktől fogva arra használják az afrikai királylányok,

hogy a jövőt fürkésszék vele. A lábát tintába mártják,

majd értelmezik azokat a nyomokat, amelyeket egy hatalmas papírlapon hagy.

Madárpók híján (vagy ha valaki erősen irtózik a pókoktól, mint Picipythia királylány)

egyhónapos kiscicával is lehet jósolni: az eljárás ugyanaz, ekkor a papíron

hagyott nyomokat macskakaparásnak hívjuk (lásd Picipythia királylány, 34–35. oldal).

Bíborrszarvú:

A bíborrszarvút a gyerekeknek szánták.

Nem olyan félelmetes, mint a szürke vagy a fehér orrszarvú

(vagy más néven vicsorrszarvú). Nem olyan durva. Egészen puha.

Ajándékba kapta Csicsíjja királylány, ez a babája (lásd Csicsíjja

királylány, 72–73. oldal).

 

Pitrilpitipililitipil:

Ilyen tüzesen csicsergő

csodálatos madaruk csak

a királylányoknak van, s néha

a címerükben is fel-felbukkan.

Kihalt faj.

Az utolsó példányt 1666-ban látták

a nevét adó Pitrilpitipililitipil

sziget partjainál.

                

Közmondások.

 

Két királylány közt a pad alatt.

(olasz közmondás)

Sánta királylánynak bottal ütheted a nyomát.

(bonyolult közmondás)

Saját budoárjában ne emlegesd a királylányt.

(japán közmondás)

Jobb ma egy királylány, mint holnap egy túzok.

(francia közmondás)

Túl szép a királylány.

(belga közmondás)

A királylány ragályos.

(szürrealista közmondás)

Ajándék királyfinak ne nézd a fogát.

(nyugat-afrikai közmondás)

Nem mind királyfi, ami béka.

(török közmondás)

Amely királylány siet, villával issza a teát.

(indiai közmondás)

Beszélő királylányba nem üt a szomorúság.

(jiddis közmondás)

Addig jár a királylány a kútra, amíg kiskanállal kell összeszedni.

(balga közmondás)

 Ph. Lehermeier –R. Dautremer: Elfeledett vagy ismeretlen… Királylányok (Princesses oubliées ou inconnues...), ford. Székely Melinda, kézirat.
Megjelent 2011-ben a Scolar kiadónál Nevenincs és sosemvolt hercegnők címmel Pacskovszky Zsolt fordításában.