2021. szeptember 19., vasárnap

Claudel az Országút porában

 
 

2011. május 27-én a palyazatok.org oldalra felkerült az Országút Társulat műfordítói pályázata. Idézem a kiírást: „Paul Claudel munkássága kiemelkedő értékénél fogva az eddiginél jóval nagyobb helyet érdemel a magyar olvasó- és színházi közönség körében. A pályázat célja Claudel mindmáig magyarul nem olvasható Partage du midi c. drámájának fordítása, annak előadása ill. lehetőség szerint könyvként való megjelentetése.” A legjobb fordítás pályadíja 50 000 Ft, az elvárások: „A fordítás a szerző és a mű szelleméhez méltóan, igényességgel, hű és művészi átültetéssel szülessen, tehát a szöveghűségen túl a dráma szellemi és esztétikai értékeit is közvetítenie kell.” (Bővebben itt: http://palyazatok.org/muforditoi-palyazat/#more-16997)

Kis internetes keresgéléssel több is kiderült. Claudelnek talán a legfontosabb, legelemzettebb darabjáról van szó, ami valamiért mégsem került bele a terjedelmes magyar Claudel-kötet válogatásába. A „nagy katolikus” szerző magánéleti élményt dolgozott fel, amikor 1905-ben megírta, 1906-ban jelent meg a szerző magánkiadásában 150 példányban, amit a barátai között osztogatott, és csak élete végén, 1948-ban sikerült rávenni, hogy nyilvánosan is előadják és megjelentessék. Ez alkalomból, mint számos más darabját, ezt is átírta, tehát két-három változat is létezik, de az 1906-os a kultverzió. 48-tól napjainkig számos kiadást ért meg.

Az Országút Társulatról ellenben csak annyi derült ki, hogy van egy honlapjuk, és az előadásaik ingyenesek. Jelentkeztem, a nevezési lap egyfajta előszerződéssel egészült ki, az alábbi szöveggel:

[a képet nem tudom most betenni]

Tehát belevágtam, a feltételekkel egyetértettem, nem árt, ha biztosítják a kiadást is, és főleg, úgysem biztos, hogy megnyerem a pályázatot. A kiírásban megadott címről elkértem a szöveget, bár a könyvet már megtaláltam, de minden eshetőségre elkértem. Jött is a válasz: „Tisztelt Hölgyem, A kért szöveg szkennelése, javítása megtörtént. Amennyiben anyagi lehetőségei engedik, kérem 500 ft-tal támogassa a szöveg digitalizálásának munkáját. ( Bankszámlaszám: […]) Ha nincs erre módja anyagi okoból, kérem, jelezze. A szöveget válaszát követően küldöm. BL” Jeleztem, hogy külföldi vagyok, többe kerül az utalás, mint az összeg, kezemben a könyv, a szöveg fenn van a neten (!), inkább csak azt mondják meg, melyik kiadásról van szó. Válasz: „Tisztelt Hölgyem, Ez az 1906-os kiadás. Üdv. BL”. Ugye ehhez nem kell magyarázatot fűzni? Végül elküldték egy dokfájlban a darab szűz szövegét, a szöveg forrására egy karakter sem utalt.

Egyre kíváncsibb lettem, hogy kikről és miről van szó, hogy szerezték meg a darab jogait, milyen kiadóra gondoltak. Titokban kezdtem arra (is) vágyni, hogy ne nyerjem meg a pályázatot, fordítás közben ugyanis egyre nagyobb remekművet láttam a darabban, amelyet nem szabad olyan sorsra juttatni, mint a Summa Theologiae (Tudós-Takács János helyenként idézhetetlen fordítása, Gede Testvérek, 2002, az előszó mindent megér!).

Határidő közeledtével elküldtem a fordítást egy nyomtatott önéletrajzzal együtt, hadd lássák, mit csináltam eddig, és jeleztem, hogy a díjkiosztóra mindenképpen szeretnék elmenni. November végén a megadott címet felkeresve szerény terembe jutottunk, a végében ormótlanul ácsolt színpad, előtte a 30-40 székből néhány üresen marad. Mi a meghirdetett Claudel-estre mentünk, némi késéssel el is kezdődött valami, a színpadon egy színész belekezdett egy szövegbe, aztán felváltotta egy másik, majd egy másik... Cím, felkonferálás, tájékoztatás híján fogalmunk sem volt, mit hallunk, a Délforduló stílusára még csak nem is emlékeztetett. Úgy egy negyed óra múlva aztán ez véget ért, megjelent Kondorosy Szabolcs (a Társulat vezetője és a pályáztató), megtudtuk, hogy a szerző verseiből hallhattunk ízelítőt, és máris rátért a pályázatra.

Bemutatta a Társulatot, amely nemcsak előadásokat tart, hanem ha pénzhez jut, abból pályázatokat is kiír. 2011-ben egy filmes pályázatuk is volt, de az nem járt sikerrel. Igazából azt hitték, hogy fordítás sem fog beérkezni… Ezután jött egy statisztika, hogy de mégis, hány helyre jutott el a pályázati kiírás, milyen rekordokat döntögetett ezután a honlapjuk látogatottsága, hogy ötvennél is többen kértek benevezési lapot, ezeknek a fele vissza is érkezett. Részletesen felsorolták, hogy melyik megyéből hányan, sőt, mirabile dictu még a határon túlról is hányan neveztek be. Amikor a beérkezett fordításokat bírálni kezdték, rájöttek, mennyire nehéz is lehetett a darabot lefordítani, a megbirkózás a pályamunkákon is érződik. Közben a szervezők gyűjtőútra indultak, kiadókat és más intézményeket kerestek fel, rengeteg könyvadományt kaptak, a támogatók listája kifüggesztve. A könyvcsomagokat a három díjazott fogja kapni, az első helyezett pedig ezen felül megkapja a fordítóház egyhetes meghívóját. A csomagokat kihordták egy asztalkára. Papamm, az első díjazott Székely Melinda, képzeljük el, Kolozsvárról! Kivonulok, mosoly, kézfogás, átveszem a könyvcsomagot, az oklevelet, a fordítóházas meghívót, és szépen kiállok a színpad szélére, hogy a másik két díjazott is elférjen. Kondorosy erre megnevezi őket, de sajnos a második jelezte, hogy épp el van utazva, a harmadik pedig nem is jelzett vissza. (Akkor miért hordták ki a díjakat? – villan át a sztármosoly alatt.)

Színpad és koccintások végeztével, diszkréten megkérdem, hogy végülis hány fordítás érkezett be, mert a nagy felsorolásban pont ezt elhallgatták. Ja, hát tulajdonképpen csak három volt. Erre valaki visszakérdez: mennyi időbe is telt lefordítani, két hét, három? Másik kérdésem: honnan kellett megszerezniük a jogokat, a Gallimardtól vagy a Claudel-társaságtól? Értetlen szemek, hát izé, ezzel még nem foglalkoztak. Végül, amint ritkulni kezdett a közönség, rátértem a pályadíjra. Az összeg átvételekor alá kellett írnom lényegében ugyanazt a szerződést, mint a nevezési lapon. Semmilyen konkrét részlettel nem gyarapodott, még a szerződő felek jogi adatait sem tartalmazta, mindez egy példányban. Kérdem, melyik kiadóról van szó. – Ja, hát ők nem is számítottak arra, hogy lesz fordítás, ezért kiadó még nincs. – Tehát ha nincs kiadó, akkor se példányszám, se határidő, hogy mikor fog megjelenni? Akkor mit írok alá? Mondom, hogy ez a szerződés így nagyon hiányos, különben is, mi az, hogy egy példány? – De hát mit akadékoskodok, hiszen ezt a szerződést már aláírtam, amikor beneveztem. – Hát én nem is visszakozok, de kiadó nélkül nincs mit kiadásról beszélni, a szerződésnek ezt a részét írjuk majd újra akkor, ha lesz kiadó, én magam is segítek, hogy találjunk. Ezt a javaslatom el is fogadták, s hogy a szó ne szálljon el, megpróbáltam tollal ráfogalmazni a szerződésre. Erre az urak megsértődtek, miért mocskolom össze a szerződésüket, hiszen ezt már aláírtam. Ahogy a vita durvult, nem tágítottam, mondván, hogy ha nem fogadják el a feltételemet, akkor visszaadom a díjat, úgyis nevetséges a többhavi munkához képest. Az urak elvonultak tanácskozni, és úgy döntöttek, hogy akkor a díjat inkább a másodiknak adják oda. A könyvcsomagot és a névre szóló oklevelet megtarthatom.

Tanulságok? A darab lefordítására pályáztam vállalva az ingyenmunkát: a fordítás elkészült, tehát ezt megnyertem. Aki az összegre pályázik, az akkor sem nyer, ha megnyeri, mert annál sokkal nagyobb munka. Gyanúimra hallgatva megtehettem volna még, hogy a fordítást nem küldöm el, akkor a kérdéseimre sem kaptam volna semmilyen választ. A további kérdések: a pályázónak kell-e tájékoztatást kérni arról, hogy jogszerű-e a pályázati kiírás (engedélyezte valaki az adott mű lefordítását, nem tervezik-e már máshol a kiadását)? Ha a pályáztató kiadásról beszél, akkor már benevezéskor pontos részleteket kell kérni? Ez volt a mulasztásom.

2012. január

2021. július 12., hétfő

Marivaux: Önkéntelen szereplők

 

Lisette, úgy tesz, mintha éppen jönne

Mi bántja úgy, Merlin úr? Olyan gondterhelt.

Merlin

Sétálgatok.

Lisette

És maga úgy sétál, hogy rá sem néz arra, aki megszólítja?

Merlin

Séta közben ilyen szétszórt szoktam lenni.

Lisette

Miféle beszéd ez? Azt hiszem, szemtelen.

Merlin, félbeszakítja a jelenetet

Nyugalom, Lisette; ha már a jelenet elején sértegetsz, mit fogsz csinálni a végén?

Lisette

Hát tőlem ne is várj illemtudást, úgy beszélek, ahogy jön; folytassuk!

Merlin

Hol is tartottunk?

Lisette

Azt mondtam, hogy szemtelenül beszélsz.

Merlin

Látom, rosszkedvű vagy! Menjünk tovább, és egy szót se többet.

Lisette

Merlin úr itt Colette-et várja?

Merlin

Milyen veszekedést jósló kérdés!

Lisette

Még nem tartasz ott, ahol hiszed.

Merlin

Beérem azzal, hogy ott tartok, ahol tartok.

Lisette

Úgyis tudom, hogy kerülsz, és untatlak már néhány napja.

Merlin

Ha kegyed ennyire tájékozott, nem világosíthatom fel jobban.

Lisette

Tessék, te hitvány? Ilyesmivel vádollak, és még csak nem is védekezel?

Merlin

Nem szeretek senkivel sem vitatkozni.

Lisette

Na, hadd hallom: valld be, hogy tetszik neked Colette!

Merlin

Már miért ne tetszene?

Lisette

Valld be, hogy szereted!

Merlin

Meg szoktam tartani a titkaimat.

Lisette

Na, hagyjuk ezt, nem is érdekelnek.

Merlin

Akkor meg ne faggass!

Lisette

Elhagy egy ilyen kis falusiért!

Merlin

Dehogy hagylak, meg sem moccanok.

Colette, félbeszakítja onnan, ahol ül

Igen, de játék az, hogy a hátam mögött gyaláznak?

Merlin, haragszik, hogy félbeszakították

Persze, hát nem látja, hogy itt féltékenységből ócsárolja magát?

Colette

Na jó; de majd visszaadom én, csak kerüljön hozzám a szó!

Lisette

Én azt sem tudom már, hol tartottam.

Merlin

Szidtál.

Lisette

Ja! Hallod-e, ebben a jelenetben megverhetlek?

Merlin

Hát mivel csak komorna vagy, egy kis püfölés még belefér.

Lisette

Akkor folytassuk, hogy behúzhassak neked egyet.

Merlin

Ne, ne, a páholást hagyjuk meg az előadásra, és tegyük fel, hogy már meg is történt: felesleges kétszer alkalmazni.

Lisette

Ugye, bánatomban sírhatnék is?

Merlin

Semmi akadálya; sőt ki ne hagyd, az én érdemem és a te hiúságod ugyanúgy megkívánja.

Lisette, felkacag

Méghogy a te érdemed megkívánja, röhögnöm kell!

Tetteti, hogy sír.

Jaj, én nyomorult, miért is hallgattam a hízelgő bitangjára! Na Isten áldjon: már jön is a kis szégyentelen; de csak egyszer elkapjam!

Félbeszakítja

Mi lenne, ha megverném egy kicsit?

Colette, már felállt

Azt azért ne, legyen szíves; nem akarok kikapni; nem járja, hogy egy bolondozásért megverjenek: ha bár igaz lenne, még elviselném.

Lisette

A kis nebántsvirág!

 Részlet Pierre de Marivaux: Les acteurs de bonne-foi című darabjából, kézirat