[...]
Mesa
Mesa
Mit vétettem? Miért vagy ilyen velem?
Nem mondasz semmit, mintha már nem is léteznék.
Ah, a halál völgyében is megismerném az én egyetlenem!
Ysé! Ysé!
Nem hallod, hogyan szólít hangom? Mit vétettem, Ysé?
Mit vétettél? Mit vétettem, vasszívű? Beszélj, mit
panaszolsz fel nekem? Mivel érdemeltem meg
Ezt? Van valami, amit nem kaptál meg? Mondd, mit vontam
meg tőled!
Testem, lelkem,
Lelkem, hogy azt tégy vele, amit akarsz, a lelkem, mintha
az enyém lett volna, és elvetted,
Mintha tudtad volna, mi is az.
És ha elküldtelek is, tudod jól, hogy muszáj volt.
És te magad is ezt mondtad, hiszen De Ciz távol volt, s mindent
elrendeztünk volna.
És csak néhány hónapról lett volna szó, és utánad jöttem
volna.
Ó, azok a hónapok! Nem tudtam, hol vagy, és egy szó sem
jött tőled, kegyetlen!
De most közlöm veled, hogy Ciz meghalt, és elvehetlek
feleségül.
És szerethetjük egymást titkok és bűntudat nélkül.
Mi az! Már nem hallasz? Ysé, igaz ez? Ysé, már nem
szeretsz? Iszonyú levelet kaptam!
Nem, Ysé, nem hiszem el! Nem, szívem, nem hiszem el! Nem,
lelkem, nem hiszem el! Nem, nem, ugye nem?
Ah, és különben is mindegy, és feledek mindent, és semmit
sem akarok tudni!
Hisz megvagy végre, és
a kedvesem vagy te, csak jöjj, és én visszafogadlak, és a szívemből ki tudna
kiragadni?
Kelj fel, és megmentelek, megmentem Ysét a haláltól, mert
látod, ide is eljöttem érted.
[...]
[...]
Részlet Paul Claudel: Délforduló című drámájából, L'Harmattan–KRE,
2015.