2014. február 8., szombat

Claudel – Éjforduló


[...]
                          Mesa
Mit vétettem? Miért vagy ilyen velem?
Nem mondasz semmit, mintha már nem is léteznék.
Ah, a halál völgyében is megismerném az én egyetlenem! Ysé! Ysé!
Nem hallod, hogyan szólít hangom? Mit vétettem, Ysé?
Mit vétettél? Mit vétettem, vasszívű? Beszélj, mit panaszolsz fel nekem? Mivel érdemeltem meg
Ezt? Van valami, amit nem kaptál meg? Mondd, mit vontam meg tőled!
Testem, lelkem,
Lelkem, hogy azt tégy vele, amit akarsz, a lelkem, mintha az enyém lett volna, és elvetted,
Mintha tudtad volna, mi is az.
És ha elküldtelek is, tudod jól, hogy muszáj volt.
És te magad is ezt mondtad, hiszen De Ciz távol volt, s mindent elrendeztünk volna.
És csak néhány hónapról lett volna szó, és utánad jöttem volna.
Ó, azok a hónapok! Nem tudtam, hol vagy, és egy szó sem jött tőled, kegyetlen!
De most közlöm veled, hogy Ciz meghalt, és elvehetlek feleségül.
És szerethetjük egymást titkok és bűntudat nélkül.
Mi az! Már nem hallasz? Ysé, igaz ez? Ysé, már nem szeretsz? Iszonyú levelet kaptam!
Nem, Ysé, nem hiszem el! Nem, szívem, nem hiszem el! Nem, lelkem, nem hiszem el! Nem, nem, ugye nem?
Ah, és különben is mindegy, és feledek mindent, és semmit sem akarok tudni!
Hisz megvagy végre, és a kedvesem vagy te, csak jöjj, és én visszafogadlak, és a szívemből ki tudna kiragadni?
Kelj fel, és megmentelek, megmentem Ysét a haláltól, mert látod, ide is eljöttem érted.
[...]

Részlet Paul Claudel: Délforduló című drámájából, L'Harmattan–KRE, 2015.

Nincsenek megjegyzések: